Nos, a héten hallottam a következő tanulságos történetet:
Ismerősöm vásárolt egy nagyon vagány, szép családi házat egy faluban. A falu 20 km-re van a várostól, ahol korábban éltek. Most is ezer szállal kötődnek ehhez a városhoz, itt vannak a munkahelyek, iskola, edzőterem, rokonok, barátok.
Az ingatlan vásárlásánál a fő szempont az volt, hogy kertes házuk legyen, friss levegőt szívhassanak, ha kilépnek a házból, távol lehessenek a városi zajtól, szmogtól, zsúfoltságtól.
Ez félig-meddig sikerült is. Otthon nyugi van, de mindennap bejárnak a városba a zsúfolt utakon, ahol azok az embertársaik közlekednek, akik szintén a falusi nyugalmat választották.
Lényeges szempont volt az ár is: sokkal olcsóbban tudták a falusi házat megvenni, mint amennyibe egy ugyanilyen kerülne a városban. Utóbbira nem lett volna pénzük.
Nos, a történet idáig rendben is van, a gikszer a múlt héten csúszott be. Ellopták az autójukat. Valahogy még hazajutottak (egy ismerős hazafuvarozta őket), de aztán rá kellett ébredniük a kemény valóságra: nem tudnak bejutni autó nélkül a városba. Pontosabban, be tudnak ugyan jutni, de nagyon körülményesen.
Korábban sosem nézték, hogy milyen tömegközlekedéssel lehet a városba menni, mert mindenhova autóval mentek. Közös kocsival a munkahelyre, előtte a kissrácot kitették az iskolánál.
Megnézték a helyközi buszjáratot, s ekkor fagyott le a mosoly végleg az orcájukról. Arra számítottak, hogy majd óránként, félóránként lesz busz a városba. Nincs. Két óránként közlekedik a busz. A korábbival 1,5 órával hamarabb érnek be munkahelyre, a későbbivel, meg félórával később (ez utóbbit a főnökség nem vette jó néven, ezért marad a korábbi járat).
A visszaút szintén zűrös.
Még az a szerencse, hogy az iskolának most vége, s a gyerkőcnek nem kell a suli előtt várnia, hogy kinyíljanak reggel a kapuk.
A történetnek az a tanulsága, hogy a (tömeg)közlekedés is egy lényeges szempont a lakásvásárlásnál, hisz az autó is elromolhat vagy elveszhet. Nem árt tudni, hogy ilyenkor mire számíthat az ember.
